|
Kenu
A kenu általában nyitott, mindkét végén csúcsosan végződő kis méretű hajó. Bizonyos példányoknál oldalsó vendéghajó segíti a stabilizálást. Menetiránnyal megegyező irányba ülő utasai evezővel, ritkább esetben vitorlával vagy segédmotorral hajtják. A kenuban ülő ember lapátját egy oldalon használja. Több személy esetén a hajó mindkét oldalán eveznek, a hajó hátsó részében ülő kormányos külön kormányszerkezet nélkül, evezőjével irányít. Az első kenuk favázra épített bőrből vagy fatörzsből vájt testtel készültek. Hazánkban a műanyag hajók megjelenése után, a hetvenes években vált a kenuzás tömeges hobbivá. Az első hobbi használatra szánt üvegszál alapú indián kenukat Wilbur (?) Gábor hajóépítő mester műhelyében készítették. Az olcsóvá váló alapanyagnak és annak köszönhetően, hogy a típus nem került szabadalmi védelem alá, másolatai pár éven belül tömegesen jelentek meg a magyar vizeken. Sport A kajak és kenu viszonylag későn, az 1930-as években vált elismert sportággá hazánkban, a klasszikusnak számító evezős sportok addig háttérbe szorították. Ezek után viszont mindkét ágban gyorsan sikerül a világ élvonalához felzárkózni. 1937-ben már világbajnoki, 1952-ben pedig olimpiai érmeket szereztek sportolóink, és országunk mára a kajak-kenu nagyhatalmak közé tartozik. 2006-ban Szegeden rendezték meg a Síkvízi Kajak-Kenu Világbajnokságot. |
KapcsolatZsolt +40740078812beszélt nyelvek: magyar, román, angol |




